Imádságról

Credo 2023/1.

A Magyarországi Evangélikus Egyház a 2023-as év középpontjába a konfirmációt és elköteleződést állítja. Ehhez kapcsolódik a Credo evangélikus folyóirat 2023/1-es lapszáma, amelynek hívószava az imádság, és amely „felekezeti határokat átívelően” invitál közös gondolkodásra „hitünk személyes megélésének egyik fundamentumáról, az imáról”.

A lapszám első írását Bojtos Anita szerkesztő jegyzi. A szerkesztői jegyzet szélesre tárja a kaput az imádságról való elmélkedés mindenféle módja előtt, legyen az akár „szöveg nélküli” imádság, tánc, éneklés stb. A bevezető jegyzet ízelítőt ad a teljes lapszámból, fellelhetők benne a később részletesebben kibontott tartalmak. Szerkesztői gondolatok vezetik be a lapban olvasható körkérdést is, amelynek első válaszát szintén szerkesztő, Fabiny Tibor írja (pontosabban fordítja). Ezeken kívül a lapszám végén is van egy szerkesztői jegyzet, amolyan rövid utószó. Ez pedig lezárásként segít az olvasottakat összefogni, egységben látni. Az egész lapszámon érződik ez a szoros szerkesztői jelenlét. Mint egy gondosan tarisznyába csomagolt útravaló az imádságról.

Mit találhatunk a közrefogott részben? A tartalomjegyzékből kiugrik a Körkérdés tömbje – Mi(lyen) a jó ima? Előtte és utána tanulmányokat (Műhely); verseket (Művészet); recenziókat és ajánlásokat (Nézőpont) olvashatunk. A tartalomjegyzék nem, csak később a fejlécek jelölik a rovatokat, ezek ugyanis nem tömbökben követik egymást, az elméleti szövegek sorát versek színesítik. Csak a Nézőpont rovat az, ahol több elméleti szöveg kap helyet folytatólagos egységben. Ezt is versek fogják közre. A teljes lapszám átgondoltan tagolt, olvasmányos, amit segít a magazinok világából is ismert, letisztult szedéstükör, a gondosan válogatott színes illusztrációk, az igényes, modern tipográfia és a végjegyzetek használata. A tájékozódást segítik a kiemelt idézetek és az adott szöveghez tartozó lábjegyzetek a szerzők munkásságának rövid bemutatásával. Az arculat stílusa mai, friss, ugyanakkor reflektál saját hagyományaira. Ezt azért emelem ki, mert meglátásom szerint a teljes lapszám is összhangban áll ezzel a törekvéssel: korszerű, nyitott, ökumenikus szemléletű, a kortárs kultúra véráramába ágyazott, de hagyománytisztelő is egyben. Az, hogy a lapszám felekezeti identitása nem tolakodóan domináns, szélesebb olvasóközönség számára is vonzó lehet.

A Műhely rovat adja a lapszám törzsét. Ezen belül is aránylag nagy számban vannak a régi magyar irodalom tárgyköréből származó írások. Ez tükrözi, hogy régi magyar irodalmunkban nagy súllyal vannak jelen imakönyvek és imaszövegeket tartalmazó egyéb kiadványok, kéziratok. A tárgykörből így kerülhetett a lapszámba három írás is: Bajáki Rita Milyen a jó ima?; Korondi Ágnes „Ez imádság akkoron mondandó…” című rövid ismeretterjesztő igényű írásai a Körkérdésben, illetve H. Hubert Gabriella tanulmánya a Műhely rovatban. Ezeken felül áttételesen régi magyar irodalommal foglalkozik Maczák Ibolya „Grammatika” egy szavak nélküli nyelvhez című recenziója Fajt Anita kötetéről a Nézőpont rovatban is. Mindez segít megismerni a hazai imádságos kultúra gazdag korai hagyományait. H. Hubert Gabriella Régi magyar evangélikus imádság a 16–17. században című tanulmányának erényei közül kiemelném, hogy a benne bemutatott szövegtípusok rövid ismertetésén túl szemléltetésül példákat is hoz, van, amelyik hiánypótló jelentőségű. Ilyen a Luther Kis kátéja nyomán készült Heltai Gáspár-féle Miatyánk-magyarázat részlete. Az idézetek élővé teszik az elméleti leírást.

A Körkérdés ugyan névlegesen a Műhely rovat része, deebben az esetben a lapszám többi részétől eltérően nem elméleti szövegeket takar a rovatcím, hanem inkább műhelymunka értelemben használatos. Aszövegek között akad vers, novella, esszé, ismeretterjesztő és fordítás. A körkérdést – Mi(lyen) a jó ima? – Fabiny Tibor, Molnár Krisztina Rita, Bajáki Rita, Korondi Ágnes, Puzsér Róbert, Szemethy Orsolya, Bánki Éva, Jancsó Ágnes, Nádasdy Ádám válaszolta meg. Fabinyi Tibor John Frith Christian sentence című imádságát fordította magyarra. Számomra a szépirodalmi műfajú szövegek közül kiemelkedő volt Szemethy Orsolya Az ájtatos zongora című novellája egy makacs apáról, egy cirkuszi zebráról, egy otthonra vágyó gyermekről, természetesen egy zongoráról és az imádság erejéről. Az elméletibb szövegek valahol a vallomásosság és az ismeretátadásra törekvés skáláján helyezkednek el. A szubjektív hangvételű írások közt találhatunk olyat, amely a hit megélésének rögös útjairól és az imádkozáshoz való változó viszony alakulásáról elmélkedik: Puzsér és Nádasdy szövege ilyen például. Van, aki a hit átörökítéséről, generációk imádsághoz fűződő viszonyának változásáról ír, ilyen Molnár Krisztina Rita Belső szoba és Jancsó Ágnes Nagymama című írása is. Ezekről általánosságban elmondható, hogy tematizálnak valamiféle elmozdulást. Az imádság sosem ugyanolyan, más és más helyzetekben más és más a felszakadó ima is. Ebbe a sorba illeszkedik Bánki Éva Megmozdul című verse is, amelynek néhány részlete: „Régen folyókat, hegyeket, egeket mozgattam / imádkozás közben. […] Ma már bölcsebb vagyok. Esdve kérek.” A Körkérdésnek még egy evidens, de mégis tanulságos hozadéka volt számomra annak tudatosulása, hogy az imádsággal kapcsolatos viszonyban milyen fontos tényező az ember kiindulópontja. A nyelvész nyelvi jelenséget, a filozófus gondolati műveleteket, a történész történeti vonatkozásokat keres és talál, amikor a körkérdésre válaszol.

A Műhely rovatban vannak még más történeti munkák is, mint amilyen Harmati Béla László a nemescsói szószékoltár történetéről szólóés Kertész Botond a konfirmáció évéhez kötődő, Petőfi konfirmációjának nyelvét kutató tanulmánya. Népi imádságokkal foglalkoznak Sepsi Enikő és Medgyesy S. Norbert szövegei. Kortárs teológiai témakörbe tartozik Horváth Orsolya írása, aki James Barr fundamentalizmus-fogalmát vizsgálja, egy további tanulmány témája pedig kortárs magyar költészet: Érfalvy Lívia elemzi Vörös István Százötven zsoltár című verseskötetének néhány imádságként értelmezett darabját.

A Művészet rovatban kapott helyet Kertész Eszter két verse: Miatyánk-feldolgozása, valamint a kötet záró verse; Jahoda Sándor szabadversei; Ferenczfi János dalszerű természetességgel és közvetlen hangon megszólaló imái; valamint Deák-Sárosi László, Farkas Arnold Levente és Acsai Roland versei. Ez utóbbi három mű számomra meghökkentő erővel szólaltak meg. Acsai Roland Szapphói strófáiban elcsendesedés és intimitás képei bontakoznak ki, „Lefő a kávé, / […] Konyha szürke, reggeli ablakából / máshova látok” (Rózsa). Ezek a versek maguk is csendesek, segítenek máshova látni. Rendkívüli vállalkozás Deák -Sárosi László versciklusa (Az öröm útja): „bevezető és befejező imádságokkal együtt – tizenhat vers tizenöt különböző időmértékes formában kerül elénk: a hexametertől az alkaiosziig, az alkmanitól a phalaikosziig és a krétikus tetrameterig”. A versek önálló világot alkotnak önmagukban is. Így állnak össze versszigetekből egy számos jelentésmezőt megmozgató versfolyammá, amelyet két imádság foglal keretbe. A műfajelmélet és a lírai hagyomány felől is megközelíthető alkotás keresztény gondolatisága teológiai távlatokat is kínál az értelmező számára. De nem csak gyakorlott olvasóknak ajánlott műről van itt szó, a ciklus könnyedén magával ragad, a magukat olvastató formákon túl a bibliai tartalom és narrativitás is ezt a hatást erősítik. A címekben jelölt versformák pedig az emberi játékosságot is megmozgatják, legalábbis rám úgy hatottak, hogy a versformákat igyekeztem hangsúlyozva-számolva követni. Farkas Arnold Levente ugyan az című versében Ewan Kerépol breton mesetörténetét[1] szövi bele a dátumokkal, helyszínekkel, számokkal tűzdelt versvilágba, amelyben feltűnik számos motívum, amely a szerző más verseiből már ismerős lehet, és felsejlik a szent alakja is. Az összetett utalásháló, a gazdag képi világ arra hívja az olvasót, hogy elidőzzön a versben, melynek beszélője „mint próféta, aki hordozza / ugyan az üzenetet, ám / a jelentést nem ismeri, / átereszti a fényt, de nem / ő a világosság”.

A Nézőpont rovat recenzióit követi Váray Rita írása, amelyet szeretnék még kiemelni, mert úgy látom, hogy a lapszám elején található Reuss András tanulmánnyal egyfajta kereten belüli keretet alkot, mint első és utolsó elméleti szöveg. Mindkét írás az evangélikus hagyománnyal kapcsolatos, hitmélyítő olvasmány. Reuss András Imádkozó Luther című tanulmánya szisztematikusan mutatja be Luther állásfoglalásait az imádságról. Ezek a gondolatok gyakorlati útmutatóként ma is aktuálisak. Váray Rita Lelki, zenei, szellemi szimbiózis megtapasztalása az evangélikus hittanórákon, A 348. evangélikus ének megjelenése J. S. Bach és Liszt Ferenc zenéjében című írásában ezt olvashatjuk: „Hittanórákat, gyülekezeti alkalmakat, istentiszteleteket énekkel kezdünk és fejezünk be. Keretet ad az együtt töltött időnek”. Váray Rita a lapszám utolsó előtti írásában hatékonyan tudja átadni üzenetét az olvasónak. Pragmatikus, pedagógiai célzatú és hevületű írása kifejezetten pozitív, lelkesítő olvasnivaló. A címbe foglalt művek bemutatásán és rövid, velős elemzésén túl megmutatja, hogyan lehet a zenét az igei nevelés szolgálatába állítani. Mindkét írásban kiemelt szerepet kap a közösségben megélt hit fontossága.

A beköszönő szerkesztői jegyzet után Kertész Eszterrel indult a versek sora, most pedig Hitvallomások című verse igazán méltó és szép befejezése ennek az összességében nagyon színes és tartalmas összeállításnak. Utoljára pedig a már említett szerkesztői záró gondolatokkal búcsúzik a Credo 2023/1-es száma.

Credo evangélikus folyóirat, 2023/1. Imádság

[1] Ewen Kerépol molnárlegénynek az angolnává változtatott hercegnő kezéért szenvednie kell, később pedig többször lekési az esküvőjét, mert elalszik a boszorkány mérgezett almájától. Elolvasható itt: Kergarec pokoljárása, Breton népmesék, ford. Zsámboki Zoltán, szerk. Dömötör Tekla, Európa, Budapest 1968. https://terebess.hu/nepmese/46-kergarec.pdf Utolsó letöltés: 2023. 09. 03.